8. TÉTEL
Csokonai Vitéz Mihály
(1773-1805)
Stílusirányok Csokonai Vitéz Mihály költészetében
Portrék
Költészete rendkívüli széles skálán mozog: verseiben fellelhető a kor valamennyi művészeti törekvése. A különböző stílusirányok nem egységbe foglalva, hanem egymás mellett és után élnek nála, s ez teszi annyira sokszínűvé költészetét.
A barokkos hagyományból indult el, a poétaosztályok tananyagán és a versgyakorlatain keresztül magába szívta a klasszicizmus iskolás változatát, s felhasználta költészetében a manierizmus (reneszánszból kinövő irányzat) bizonyos elemeit is. Ott él költészetében az olasz irodalomból ellesett rokokó, a népiesség, illetve a rousseau-i szentimentalizmus panaszos hangja is.
Poeta natus: természetköltő (születet őstehetség)
Poeta doctus: esztétikai tudományokban jártas költő
Élete
s 1773-ban, Debrecenben, polgári családban született.
s 1780- től a Debreceni református kollégium tanulója, sok nyelven beszélt és olvasott.
s 1789. Békaegérharc (vígeposz) megírása
s 1793. Első versének megírása a Magyar Hírmondóba. => A méla Tempefői (szatirikus színpadi játék) => a felvilágosodás eszméit magába foglalja.
s Verstan tanár: Földi János felfigyel rá. Szerelmes lesz Földinébe (Juliska), aki a Lilla versek alapját szolgálja.
s 1796. őszén: Diétai Magyar Múzsa: kézzel írt verses hírlap => eladósodik
s Komáromban beleszeret Vajda Juliannába, aki Lilla a verseiben.
s 1803. Anakreoni dalok => verses kötet, Bécsben kinyomtatják.
s 1805. Temetési beszéd közben tüdőgyulladást kap, és meghal.
Költészete
1795-ig − Első szakasz (kollégiumi időszak)
1795-1800. − Értett Csokonai
1800-1805. − Letisztultság korszaka.
Klasszicizmus
- A felvilágosodás hatására vannak klasszicista jegyek
- Voltaire, és Rousseau gondolkodásmódja található meg
- Iskolai éveiben jelenik meg műveiben
- Sententia: antik költők bölcs mondásainak, tanításainak részletező kifejtése a retorika szabályai szerint.
’ Az estve: Rousseau-i gondolatok
- Pictura: a természet, tájak, évszakok, emberek leírása.
’ Konstancinápoly: Voltaire-i gondolatok (egyházellenesség)
§ E két verstípus vegyítéséből nő ki nagy filozófiai lírája, melyben megszólaltatja a felvilágosodás főbb gondolatait.
Az estve (1794)
Benne Rousseau-i elvek megszólaltatása.
Sententia és pictura síkok váltakozása (részhatások!)
Gondolati leíró költemény, a mű végén ódává emelkedik (idilli kép => erős társadalomkritika).
1. vsz.: „A napnak hanyatlik tűndöklő hintája…”
Alkonyatra utal (metafora) => békesség, harmónia, paradicsomi állapot
2. vsz.: Megjelenik a lírai én, aki kívülről szemléli az este közeledtét => szentimentalista rész.
3. vsz.: „Késsél még, setét éj, komor óráiddal…”
Természeti kép => természeti és szellemi sötétségre is utalhat.
Rátér a szentenciára, elkezdődik az emberi társadalom kritikája.
4. vsz.: A társadalmi rétegek közötti nagy távolodás, az emberke közötti természetellenes távolság jelenik meg. Ennek alapja a magántulajdon megjelenése, Rousseau gondolkodása szerint: „Az enyim, a tied mennyi lármát szűle, Miolta a miénk nevezet elűle.”
A közös, az egymásra való odafigyelés eltűnik.
„Akit tán tolvajjá a tolvaj világ tett, mert gonosz erkőlccsel senki sem született.”
Rousseau gondolatai: az embert a civilizációs folyamat rontja el.
5. vsz.: A természet harmóniája erős ellentétben áll a természetellenes emberi viselkedéssel.
6. vsz.: Záró rész. Emelkedett hangvétel jellemzi, mely ódai magasságokba emeli a művet.
„ Óh, áldott természet! óh, csak te vagy nékem / Az a tetőled nyert birtokom s vidékem, / Melynek én örökös főldesura lettem, / Mihelyet teáltalad embernek születtem.” => Rousseau-i tiszta ember (a gondolkodni képes lény).
Rokokó
X A kései barokk-kal, szentimentalizmussal és a klasszicizmussal együtt jelentkező európai stílusirányzat a 18. században.
X A „kagyló” francia megfelelőjéből ered => díszítő elem.
X Tárgyköre: epekedő, boldog és viszonzatlannak érzett szerelem, finom erotika, mitológiai alakok.
X Jellemző: virágzó kert, csillagos ég, érzelmek, életigenlés
X mindent az ember köré miniatürizál => válasz a barokk monumentalitására
X zeneiség, változatos (szimultán) ritmus => időmérték + ütemhangsúly, csilingelő rímjáték
X finomkodó könnyedség; báj; játékosság; udvarló, választékos hangnem
X Műfajok: vígjáték, vígeposz, bordal, idill
X Tartózkodó kérelem: alapja egy metafora: „a szerelem tűz”, mellyel a költő önfeledten játszik: kibontja és továbbfejleszti. Ha a szerelem tűz, akkor égő sebet ejt, s erre a fájdalomra gyógyír csak a „gyönyörű kis tulipánt”-nak becézett lány lehet. A költő udvarlásban megbújó bókokat az utolsó strófa keresztény „angyali” és antik „ambrózia” szavai elmélyítik, ünnepélyessé teszik.
X Anakreoni dalok: a (antik) görög Anakreón modorában írt költemények
’ A boldogság
A rousseau-i szentimentalizmus
▪ Inkább világképben jelenik meg (formavilágban nem)
▪ A világból kiszakított, vagy onnan önként távozó ember lelki fájdalma szólal meg műveiben (magány)
▪ Túllép a rokokó idilli világán => pesszimista vonások
▪ A természetet használja díszletként, mely erősíti, vagy ellenpontozza a lírai én fájdalmát
▪ 1798. A magánossághoz: elégiko-óda
▪ 1803. A tihanyi Ekhóhoz: elégiko-óda
A Reményhez (1803)
elégiko-óda
Teljes lemondást, reménytelenséget sugall a rokokó könnyedségét megőrző formában.
A költő egy elvont fogalomhoz fordul, a megszemélyesített Reményt szólítja meg.
1. strófa: - megszólítja és bemutatja (definiálja) a Reményt: nem is isten, csak annak látszó, csupán elomló
tünemény, hiszen a földiek teremtménye; csalfa és vak.
- Mégis hatalommal rendelkezik a boldogtalanok felet: szép szavakkal, „sima szájjal” kecsegteti, hitegeti őket.
- („Kétes kedvet”, „maradj magadnak” —>alliterációk)
2. strófa: tavaszi virágoskert (rokokó vonás) pompájával jellemzi életének bizakodó, reményekkel teli korszakát.
„Rám ezer virággal szórtad a tavaszt.” —> szimbolikus értelmű kép: viszonzott szerelem, boldogsága kiteljesült
3. strófa: - a reményeitől megfosztott lélek sivársága —> a kert téli pusztulása
- nemcsak Lilla elvesztése, hanem az egyéb elvesztett remények emléke keserítik el
- a szerelem még kárpótolhatta volna művészi vágyainak kudarcáért (dicsőség, hírnév):
„Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.”
Utolsó versszak: - a reménytelenség kiteljesítése a halálvággyal
- az élet értelmetlenné vált
„Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!”
- fájdalmas búcsú mindattól, ami az életet értelmessé, emberivé tette (költészet, szerelem…)
(a ritmus mindvégig trochaikus lejtésű)
Népiesség
▪ A népdal hagyományait eleveníti fel.
▪ Párbeszédesség, és szaggatottság, parasztdalok nyelvezete jellemzi.
▪ Szegény Zsuzsi, a táborozáskor c. költemény (1802.)
~ népies helyzetdal, életkép (már Petőfi elé készíti az utat)
▪ Jövendőlés az első oskoláról a Somogyban (1799)
~ tehetséges parasztgyerekek elkallódása miatt érzett aggodalom és keserűség
~ a táj elbájoló szépsége által keltett csodálkozás („múzsáknak szentelt kies tartomány”) szembekerül a műveletlenség sivárságával.
~ az iskolák hiánya következtében Somogy „tudatlan, formátlan”: a jó eszű „pórlegények” betyárrá, zsivánnyá lesznek.
További műfajok, melyekben alkot:
Dráma: ▪ Vígjátékok: - A méla Tempefői
- Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon
- Az özvegy Karnyóné avagy a két szeleburdiak
- Cultura (színpadi játék, 1799.)
Epika: ▪ Vígeposz: Dorottya, avagy a dámák diadalma a Fársángon
▪ Tanulmányok: - Verstani tanulmány: A magyar prozódiáról
- Műfajelméleti tanulmány: Az epopeáról (eposz) közönségesen
▪ Fordítások: - Homérosz – Békaegérharc (magyarítás)
- Kleist – Tavasz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése